A Jövő
Energiája.

A napenergiáról

A Napból alig több, mint 8 perc alatt érkezik a fény a Földre.

A napenergia megújuló forrásból származik, vagyis minden nap reggeltől estig újratermelődik, ezzel életben tartva a Föld valamennyi lakóját. 1 év alatt annyi napenergia érkezik a Földre, ami az emberiség 1 éves teljes szükségletének a 8000-szerese.

A napenergia tiszta energia

A napenergia legnagyobb és legfontosabb előnye minden hagyományos energiaforráshoz – szén, olaj, gáz – képest, hogy előállítása nem jár együtt a Föld légkörét leginkább szennyező, és a földi életre leginkább káros szén-dioxid kibocsátással. Termelése semmilyen veszéllyel nem jár sem a környezetében élő emberekre, sem az állatokra, sem a vegetációra, sem sugár, sem zajszennyezést nem okoz.

A megújuló energia felhasználása közös felelősségünk

Egy napenergiát felhasználó háztartás 30 év alatt akár 100 tonnával is csökkenteni tudja a széndioxid kibocsátás mértékét. Az Európai Unió államai, köztük Magyaroroszág – 2050-re azt a célt tűzte ki, hogy energiaszükségletének 60 százalékát fedezze megújuló energiaforrásokból. Magyaroroszág éghajlati viszonyai, a napsütéses órák magas aránya lehetővé teszi, hogy gazdaságosan hasznosíthassuk a napenergiát, amelynek hatékony módja a napelem parkokban termelt energia. A napenergia hasznosítása nem csak azért fontos, mert kíméli a környezetet, hanem azért is, mert helyben megtermelhető, és ezzel hozzájárul az ország energiafüggőségének a csökkentéséhez is.

Rólunk

Felelősségvállalásunk

Bolygónk éghajlata jelentős változáson megy keresztül az főleg az utóbbi években, aminek az oka elsősorban az energiatermeléssel járó légszennyezésben keresendő. Kisgyermekes szülőkként úgy döntöttünk, hogy olyan hivatást választunk, fokozatosan bővülő, lelkes szakértői csapatunkkal azért dolgozunk nap, mint nap, hogy jelentősen hozzá járuljunk ennek a folyamatnak a lelassításához. A napelemek telepítésével, a környeztet nem szennyező energia előállításával az a célunk, hogy gyermekeinkre egy a mainál tisztább, és biztonságosabb Földet hagyjunk örökül.

Folyamatos fejlődés és fejlesztéseink

Cégünk 2012 óta foglalkozik napelemparkok telepítésével. Munkánkat több éves külföldi és hazai tapasztalatokra, a technológia folyamatos fejlesztésére alapozva, megbízható szakembergárda tudására alapozva végezzük.

Kedvező tapasztalataink

Az általunk létrehozott napelemparkok közül a legrégebbiek már több mint 5 éve üzemelnek zavartalanul, és köztük olyan is van, amely a természetvédelmi hatóságokkal egyeztetve Natura 2000-es területre vagy éppen madárvonulási útvonalra épült.

Környezetvédő
beruházásaink

Célunk, hogy a napenergiát minél több család számára elérhetővé és szerethetővé tegyük.

Napelemparkjaink

A napelemes villamosenergia-termelés a jelenleg ismert erőművi megoldások közül a leginkább környezetbarát megoldás: mentes a károsanyag kibocsátástól, nem rongálja a környezetet, nincs hatással az éghajlatra, vagy a környező területek állatvilágára, és nem igényli az adott terület nagymértékű megváltoztatását. A felhasznált anyagoknak köszönhetően nem mérgező és nincs zavaró hatással a közeli települések mindennapi életére.

Folyamatos fejlődés és fejlesztéseink

Cégünk 2012 óta foglalkozik napelemparkok telepítésével. Munkánkat több éves külföldi és hazai tapasztalatokra, a technológia folyamatos fejlesztésére alapozva, megbízható szakembergárda tudására alapozva végezzük.

Referenciáink

Több parkunk üzemel már Csongrád, Bács-Kiskun és Pest megyében is, pl. Balástyán, Pusztaszeren, Csongrádon, Lajosmizsén, Ócsán, Dabason és Inárcson is.

Kedvező környezeti hatások

Jól mutatja a napelemek kedvező környezeti hatásait, hogy a naperőmű parkokban a panelek alatt – az okozott árnyék miatt – még az aszályos területeken is kinő a zöldnövényzet, megtelepszik az állatvilág. Több napelemparkunk zöldfelületének karbantartását birkanyáj legeltetéssel oldjuk meg, amelyek szépen gyarapodnak az ott termő vegyszermentes zöld tápanyagnak és a nyugodt környezetnek köszönhetően.

Befogadó közösségek

Az eddigi működési tapasztalataink egyértelműen pozitívak – a helyi közösségek elfogadták és befogadták a napelemparkokat, amelyek mindennapi életükbe alapvetően pozitív változásokat hoztak. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a napelemparkok biztonságosak, integrálhatóak a helyi közösségek életébe és természetvédelmi előnyeiknél fogva akár Natura 2000-es területeken is biztonsággal és a terület flórájával-faunájával összhangban üzemeltethetők.

Partnereink

Küldetésünk, hogy a helyi közösségekkel együttműködve, a magyar energiastratégiai alapvetéseinek megfelelve Magyarország legkorszerűbb naperőművi beruházásainak megvalósításával járuljunk hozzá az ország klímavédelmi céljainak eléréséhez, energiaiparának fejlesztéséhez, a helyi közösségek boldogulásához.

Helyi
lakosok

A napelemparkok élettartama – a jelenlegi technikai fejlettség alapján – 25-30 év, ez idő alatt a napenergia termelés egy közösség életének az integrált részévé válik. Nemcsak arra lehetnek büszkék a napenergiát hasznosító települések, hogy hozzájárulnak az éghajlat szennyezésének csökkentéséhez, de élvezhetik a napelemparkok működéséből származó egyéb előnyöket is. Ezek közé tartozik többek között az a stabil, és jelentős helyi iparűzési adó bevétel, amely számos közösségi fejlesztés alapja lehet, valamint sok más előny, amelyet beruházóként társadalmi szerepvállalásunk keretében a helyi közösségekkel együttműködésben valósítunk meg.

Gyerekek,
diákok

Megvalósult beruházásaink kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy hozzájáruljanak a gyerekek és a fiatalok tájékoztatásához, képzéséhez, ezzel környezettudatosságra neveléséhez. Rendszeresen tartunk ismeretterjesztő előadásokat, szervezünk a fiatalokat bevonó aktivitásokat, vetélkedőket, helyszíni látogatásokat annak érdekében, hogy a következő generáció pontosan tudja, milyen előnyökkel jár a napenergia termelése és felhasználása, és mit tehetnek a környezetük megóvása érdekében.

Hatóságok,
felügyelő szervek

Egy napelempark létrehozását jól szabályozott, a nemzetközi szabályoknak megfelelő engedélyeztetési eljárás előzi meg. Az első lépés a környezetvédelmi megfelelőség – mindig az adott térség környezet- és tájvédelmi szerveivel – jellemzően a helyi kormányhivatal megfelelő osztálya – egyeztetve kerül kijelölésre a naperőmű későbbi területe. Ezeknek a hatóságoknak az engedélye nélkül nem épülhet meg az erőmű. Emellett szükség van a megfelelő villamosenergia-ipari csatlakozási pont meglétére, és az engedélyre, hogy az erőmű által termelt áramot a magyar hálózatba biztonságosan fel lehessen tölteni. Arra törekszünk, hogy valamennyi hatóság elvárásainak pontosan és hatékonyan megfeleljük, és valamennyi beruházásunk az engedélyeknek, elvárásoknak megfelelően valósuljon meg.

Hírek

A napenergia életet lehelhet a haldokló magyar vidékbe

PORTFOLIO.HU

A napelemes a méhész legújabb legjobb barátja

AZARAMARA.BLOG.HU

Kapcsolat

8 + 10 =